Első
fejezet
A
fejezet melyben a család nyaral én viszont felfedező útra indulok.
Nyár volt. Elképesztő hőség. A fiú nem igazán szerette.
Szülei az autóból pakoltak ki éppen. Piknikezni és fürödni fognak. Ez volt a
terv. Tipikus nyári terv, de a fiúnak nem tetszett annyira.
Fürödni nem szeretett és nem volt éhes sem. Az úton kettő
csokit is megevett, egy kókuszosat és egy túrósat, persze titokban, a szülők
tudta nélkül. – Á semmi értelme ennek. – gondolta. Sokkal inkább próbálgatná új
szerzeményét a nagyítót, melyet apukájától kapott születésnapjára. Ami éppenséggel
tegnap volt.
-
Jössz fürdeni? – kérdezte anyukája
-
Most nincs kedvem. – dünnyögte a fiú.
-
Még mindig haragszol? – kérdezte anyukája
aggódó arckifejezéssel. A szülinap nem sikerült valami jól. A fiú egy
csillagvizsgáló teleszkópot kért szülinapjára, de nem azt kapott, csak egy
nagyítót és egy plüss állatot, meg egy doboz csokit. De a csoki nem számít, azt
mindig mindenki kap.
-
Nem. – felelte a fiú. Ez csak részben volt
igaz, sőt talán még részben sem, ugyan már nem haragudott annyira, de még
mindig nyűgös volt. – Karácsonyig tudok várni.
-
Az ember nem mindig azt kapja amit vár. Ezt el
kell fogadnod.
-
Hát ebben a családban nem.
-
Ne kezdjük ezt most jó? Olyan szépen süt a nap!
Biztos nem jössz? – anyukája a tó felé mutat, nádas, kacsák és egy négyfokú
lépcső a víztükör előtt.
-
Biztos.
-
Te tudod. – sóhajtott anyu. - Akkor Papónak
szólok hogy maradjon.
-
Nem kell. El leszek. – majd hozzá tette - Már
hét éves vagyok, tudok magamra vigyázni.
-
Tudom. – mondta anyukája és elmosolyodott – de
azért szólok neki.
Papó nem tűnt bosszúsnak hogy mégse mehet fürödni. Sőt
mintha örült is volna a feladatnak, mosolygó szemekkel közelített a fiúhoz, aki
épp egy fa tövébe gubbasztott felhúzott lábakkal.
-
Nem zavarok? - kérdezte mosolyogva, Papó
valahogy mindig vidám volt ha valaki dünnyögött. Persze kivéve azokat az
alkalmakat mikor éppen ő dünnyögött, de ez nagyon ritka jelenség volt.
-
Nem. – sóhajtotta a fiú gépiesen. – sejtette mi
jön, vagy egy tanmese, vagy valami terelés. Mindig ez volt, vagy tanmese vagy
terelés, néha mindkettő egyszerre.
-
Látom még nem heverted ki a tegnapit. – kezdte
Papó mosolyogva – Elég nagy jelenetet rendeztél hallod-e.
-
Hallom. – mondta a fiú maga elé. Már biztos
volt benne hogy tanmese lesz.
-
Az ajándék miatt vagy még mindig ilyen morcos?
-
Hagyjuk.
-
Ne hagyjuk, mondjad.
-
Mi másért lennék morcos? Mi másért? Megbeszéltük
otthon ezerszer! Egy nagy ajándék, egy teleszkóp. Semmi mást nem kértem! Csak
azt! Erre mindenmást kapok csak azt nem! - túlkapás érzi ,hogy túlkapás de folytatja- Ezt a hülye nagyítót amire semmi
szükségem, meg azt a még hülyébb valamit! – Mutatott a piknik abroszon lévő kis
állatkára
-
Hülye nagyító? Hogy lehet hülye a nagyító?
-
Tudod hogy értem!
-
Egy nagyító nem lehet hülye.
-
TUDOD HOGY ÉRTEM! -
Papó mosolygott csak, félig meglepődött képet vágva. Majd azt mondta.
- Hát jó. Én olvasok, ha nincs kedved beszélgetni.
A fiú tudta hogy veszített. Most ő a "dünnyögő", pedig nem akart az lenni, csak hát na, csalódott volt. Végülis a nagyító se olyan rossz. Ki kell próbálni. El is határozta hogy míg a többiek fürödnek ő majd titkos felfedezéseket tesz, az új nagyítóval. De hogy ekkor mi történt. Azt csak holnap tudjátok meg gyerekek….
